formatörténeti módszer (ném. Formgeschichte): a →Szentírást az →irodalmi műfajok alapján megközelítő és magyarázó módszer. - Az ~ segítségével meg lehet különböztetni a Sztírásban található „formák” (pl. himnusz, sirató, hasonlat) jelentős részét, de egyedül általa nem lehet eljutni a kinyilatkoztatott tartalomhoz. - A formatörténet műszót első ízben az ev. Martin →Dibelius használta, s a ~ No-ban bontakozott ki prot. körökben. A zsoltárokat elsőként a ref. Hermann →Gunkel vizsgálta ~rel. A kérdéskör összefoglalása: Otto Eissfeldt: Einleitung in das Alte Testament. Tübingen, 1964. Az ÚSz-re először Dibelius alkalmazta. - Gunkel a 20. sz. elején kimutatta a Genezisről, hogy leírását szájhagyománybeli fejlődés előzte meg. E megfigyelést több prot. egzegéta egymástól függetlenül az evang-okra alkalmazta, s 1920 k. már arra a következtetésre jutottak, hogy az evang-ok nem Jézus-életrajzok, hanem Jézus örömhíréről szóló tanúságtételek, s ezért a Hirdetett (ti. később az ősker. egyh. által hirdetett Jézus Krisztus) életrajza helyett az igehirdetés (kérügma) tört-ét kell rekonstruálni az egzegétáknak. Dibelius ennek az általa is követett új módszernek a Formgeschichte, 'formatörténet' nevet adta. Bultmannal egyetértésben vallja, hogy az ÚSz nem semleges, közömbös híradás, hanem „előre-formált”. Dibelius szerint ezt az üzenetet csupán a korai ősker. közösségek hite és az egyh. igehirdetés szájhagyomány-fejlődése befolyásolta írásbafoglalásuk előtt. Az evang. először élő szó, igehirdetés, amelynek genezisében elsődleges a szájhagyomány volt. A mai leírt evang-okat a korai ker. közösségek hitbeli tudatossága formálta. Az eseményeket és tanításokat értelmezésük szerint alakították az írásba foglaláskor. A ~ a kezünkben lévő „állóképek” helyett az evang-ok keletkezésének egészére próbálja felhívni a figyelmet, amikor genezisének teljes folyamatát igyekszik föltárni. Ezáltal próbál eljutni az evang-ok teljesebb megértésére. Minden elhangzott emberi kijelentés ui. konkrét környezetben, meghatározott élethelyzetben (ném. Sitz im Leben) hangzik el, mivel a meghatározott élethelyzet meghatározott irod. műfajt és formát is követel. Mindezeket a formákat, műfajokat ismerni kell az írások értelmezéséhez. A korai ker. közösségekben is megtalálhatók voltak a hitvallásformulák, lit. szövegek, himnuszok, keresztségi katekézisek. Jézus szívesen használt tanítása során parabolákat, példabeszédeket. Dibelius szerint az evang-okban megtalálhatók a paradigmák, a rövid történetek, az intések és buzdítások (exhortációk), de a legenda és a mítosz is. Mindezek tört. értéke írásba foglalásuk után számunkra csakis annak a konkrét élethelyzetnek az elemzésével dönthető el, amelynek közepette keletkeztek. Dibelius számára az ÚSz a „Krisztus-történet igéje”, amelyben azonban alig lehetséges különbséget tenni Jézus evang-a (élő szóval meghirdetett örömhíre) és Jézus Krisztus evang-a, a leírt evang-ok között. Ennek ellenére Dibelius megpróbálta Jézus életében a tört. folyamatot fölismerni, s vallotta, hogy az evang-okban még valamennyire fölismerhető az események menete. Jézus tanításában az a lényeg, hogy az idő betelt, s az Isten orsz-a a közeli jövő. Emellett Jézus maga az idők jele, az általa meghirdetett Isten orsz-ának is az egyetlen jele, amelyet az ember megkaphat Istentől. Ebből következően Jézus maga is majdnem kizárólag a hit tárgya, sokkalta kevésbé a tört-kutatásé. Dibelius számos tanulm-ában foglalkozott az ÚSz erkölcsi tanításának eredetével és tört-ével is; megpróbálta megoldani azt a feszültséget, amely az ÚSz etikájának eszkat. reményei és maradandó érvényessége között áll fenn. A ~ főként a II. vh. után terjedt el. A formakritikai isk. értékes és érvényes következtetései hozzájárultak a modern ker. evang-kutatáshoz és evang-kritikához, s a későbbiekben kialakították a formatört. különböző ágait. - A kat. egzegézis jó ideig tartózkodó volt a ~rel szemben, mert helytelenül alkalmazták, a ~nek magának azonban vannak értékei. A →Divino afflante Spiritu enc. is kiemeli az irod. formák szem előtt tartásának fontosságát, különösen a tört. jellegű részekben, és arra ösztönzi a kat. egzegétákat, vizsgálják meg, mit jelent a helyes és megfelelő értelmezés szempontjából az a beszédmód v. irod. műfaj, amelyet a szt szerző használt. Inti a kat. egzegétákat: győződjenek meg róla, hogy ennek elhanyagolása kárára válik a kat. egzegézisnek. A pápai Biblikus Biz. irányelveiben (De historica Evangeliorum veritate, 1964. IV. 21.) a ~ elfogadható elemeit megfelelően méltatta, és az evang-ok keletkezésében az igehirdetés szerepe külön hangsúlyt kapott, s ez a magyarázat a II. Vat. Zsin. Dei Verbum c. dogmatikai konst-jába is belekerült. G.F.

Bibliographica Dibeliana, ergänzt von W. G. Kümmel, 1944. - Kümmel, W. G.: M. D. als Theologe. 1949. - NCE IV:855. - BL:445.